Vásárlási feltételek
- Általános
Jelen dokumentum tartalmazza a Wieszt Zsófia Borbála, mint szolgáltató, által üzemeltetett finombolt.wwwzsofi.com (a továbbiakban: webáruház) használatára vonatkozó általános szerződési feltételeket (továbbiakban „ÁSZF”), a webáruház igénybevételének felhasználó általi alkalmazásának feltételeit.
A létrejött szerződés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. Az elektronikus úton létrejött szerződés írásbeli szerződésnek minősül, melyet iktatunk, és rendelési azonosítóval látunk el, így az utólag hozzáférhető és megtekinthető, továbbá semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem vetjük alá magunkat. Szerződés nyelve: magyar
A webáruház használója köteles gondoskodni arról, hogy harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse meg.
Felhasználó a webáruház oldalainak böngészésével, valamint érvényes regisztrációjával elfogadja és magára nézve kötelező érvényűnek ismeri el jelen dokumentum tartalmát.
- Vásárlás menete és az adásvételi szerződés létrejötte
2.1 A webáruházban történő vásárlás esetén szállítási (adás-vételi) szerződés jön létre a Vásárló-felhasználó és Eladó között, amely jogviszonyra a megrendelés és visszaigazolás, valamint a jelen ÁSZF rendelkezései egyaránt irányadók. Webáruház 48 órán belül köteles visszaigazolni a vásárló megrendelését, ennek hiányában a vásárló mentesül ajánlati kötöttsége alól.
2.2. Az adásvételi szerződés feltételeit a megrendelés elküldésével a vásárló elfogadja. A szerződés a megrendelés teljes körű kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően az alábbiak szerint jön létre:
2.3. A Megrendelések leadása a webáruház online felületén lehetséges. A webáruházban tett megrendelést az Üzemeltető csak akkor tudja befogadni és teljesíteni, ha a vásárló a megrendelés kosár folyamatában minden kötelező mezőt hiánytalanul kitölt. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a webáruház felelősséget nem vállal. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott címzési, vagy más jellegű adatok, információk esetén felmerülő szállítási vagy egyéb többletköltség a vásárlót terheli.
2.3.1. Adatbeviteli hibák kijavítására a „MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” gomb megnyomása előtt van lehetőség. A “Kosár” tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető. A megrendelés elküldését követően észlelt adatbeviteli hibát azonnal jelezni kell a boltfinom@gmail.com e-mail címen.
Fontos a telefonos elérhetőség pontos feltüntetése, mert a webáruház / futárszolgálat sok esetben a kiszállítást megelőzően telefonon egyeztet a Vásárlóval. Hiányos elérhetőségi adatok kitöltése esetén az Eladó fenntartja a jogot a megrendelés elutasítására.
2.3.2. Terméktulajdonságok:
A webáruházban feltüntetett árak visszavonásig vagy megváltoztatásig érvényesek. A webáruházban feltüntetett termékképek, videók és készletinformációk tájékoztató jellegűek, így eltérhetnek a valóságtól. Például egy termék még egy régi csomagolással szerepel a webáruházban, de már az új kerül kiszállításra vagy átadásra vagy egy más méret kerül megjelenítésre a termékcsaládból. Minden termék leírásában szerepel a pontos kiszerelés nagysága, az űrmérték, stb.
2.4. Vásárlás menete
A webáruházban történő böngészés és vásárlás is bárki számára lehetséges.
2.4.1. Termék keresése
A webáruházban a termék kiválasztását, a kezdőlap fejlécében található menüpontok (dzsemek, szörpök stb.) segíti.
2.4.2. BOLT oldal
Itt lehet kosárba tenni a kiválasztott terméket.
Több termék vásárlása esetén csak egy kiszállítási összeget számítunk fel, 22.000 Ft rendelési összeg felett a szállítást mi álljuk.
2.4.3. Kosárba helyezés
A termék kiválasztása után a kép alatt balra elhelyezkedő „kosárba teszem” ikon segítségével lehet kiválasztani az adott terméket. A darabszám tetszőlegesen módosítható. Amennyiben nem áll készleten annyi termék, amennyit a Vásárló szeretne, egyes termékek előrendelhetők. Kérem, érdeklődjön e-mailben, ha egyes termékekből nagyobb mennyiséget szeretne vásárolni!
A vásárlás véglegesítése előtt bármit lehet törölni a Kosárból!
A kosár véglegesítése után lehet a szállítási és fizetési kondíciókat beállítani.
2.4.4. Fizetés
A fizetés folyamata:
- Megtekintheti a kosárba helyezett termékeket a jobb felső sarokban kosár ikon alatt szereplő „kosár megtekintése” ikon megnyomását követően. Itt van lehetőség módosítani, törölni, mennyiséget változtatni, más terméket keresni.
- A „Tovább a pénztárhoz” gomb megnyomását követően jelenik meg a Pénztár oldal.
- A Pénztár oldalon lehet kiválasztani a szállítási (személyes átvétel/futárszolgálat) és a fizetési módot (utánvét, banki átutalás stb.). Ezen rovatok kitöltése után jelenik meg a rendelés végösszege már szállítási költséggel esetleges utánvét díjjal növelten.
- Amennyiben az előző pontban mindent kiválasztott és rendben talált a „Megrendelés” gomb megnyomásával küldi el véglegesen a rendelést.
2.5. Megrendelés visszaigazolás
A vásárlás befejeztével a rendszer automatikusan küld egy visszaigazoló e-mailt, mely a megrendelés leadásának sikerességét erősíti meg.
Minden egyes rögzített megrendelést webáruházunk külön megrendelésként kezel, így az egymás után azonos Vásárló azonos címre leadott megrendelései külön kerülnek kiszállításra. Így a szállítási díj is minden megrendelésnél külön kerül felszámításra.
Ha már leadta a megrendelést, de a csomag tartalmát módosítani szeretné, úgy haladéktalanul lépjen kapcsolatba velünk e-mailen a boltfinom@gmail.com címen!, így – megrendelés státuszától függően, azaz a csomag futárszolgálatnak történő átadásáig – még módosítható a megrendelés.
A raktárkészlet gyors változásai miatt ritka esetben előfordulhat, hogy egyes termékek kifogynak, bár a webshopban elérhetőnek látszanak. Amennyiben ilyen eset előfordul, azonnal felvesszük a kapcsolatot a Vásárlóval, és tájékoztatjuk arról, hogy mikorra várható, vagy mivel helyettesíthető az adott termék.
A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, legkésőbb az ajánlat megérkezését követő 48 órán belül automatikus e-mail útján visszaigazoljuk, hogy megrendelést a rendszerünk rögzítette. Az automatikus visszaigazoló e-mail megérkezésével érvényes szerződés jön létre.
A visszaigazoló e-mail tartalmazza a regisztráció során megadott adatait, a rendelési adatokat, a megrendelt termék adatait, a rendelés sorszámát, valamint ezen felül a rendeléssel kapcsolatos megjegyzéseket, a választott fizetési és szállítási módot.
Amennyiben a visszaigazolás, az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg, mentesül az ajánlati kötöttség alól és a továbbiakban nem köteles megvásárolni a terméket.
Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az általunk küldött visszaigazoló e-mail nem érkezik meg. Ilyen esetben kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot, hiszen a visszaigazolás kézbesítésének hiányát okozhatja egy rosszul megadott e-mail cím, vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége is vagy akár rendszerhiba.
2.7. Termék ára
A termékek mellett feltüntetett ár bruttóban értendő, termékeink kistermelői, kis mennyiségben készített házi dzsemek, szörpök, stb., így nem terheli általános forgalmi adó.
Hibás ár feltüntetése esetén, azonnal e-mailben tájékoztatjuk a vásárlót arról, hogy a termék mellett feltüntetett ár hibás és felajánljuk neki a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét. Ebben az esetben a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron a terméket vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést.
2.8. Szállítási mód kiválasztása
A kiválasztott termékek kosárba helyezését követően kiválaszthatja a kívánt szállítási módot.
A rendeléseket a webáruház általában raktári elérhetőség esetén 2-3 munkanapon belül tudja teljesíteni. A webáruház mindent elkövet a szállítási határidő betartása érdekében. Az esetleges késedelem esetén a webáruház értesíti a vásárlót.
2.8.1. Szállítás, házhozszállítás futárszolgálattal:
Megrendeléseket a MPL futárszolgálat szállítja házhoz. A házhozszállítás összege: egységesen br. 1500Ft
A kézbesítés munkaidőben, általában 8 és 17 óra között történik, ezért szállítási címként mindenképpen olyan címet adjon meg, ahol napközben tartózkodik az, aki átveszi majd a csomagot.
Ha a futár nem talál senkit a megadott címen, értesítést hagy, az abban megadott telefonszámon érdeklődhet a diszpécsertől a csomagról. A futár a rákövetkező napon újra megkísérli a kiszállítást. Ha másodszorra is sikertelen a kiszállítás, akkor az árut a futárszolgálat visszahozza telephelyünkre, és a megrendelést töröljük.
A termék futártól való átvételével, illetve az átvételt igazoló dokumentum aláírásával a termék mennyiségi és minőségi átvétele megtörténik. Ez annyit jelent, hogy az átvételt követően kizárólag elállási joggal élhet, ezért a kiszállítást végző személy távozása után utólag mennyiségi és minőségi reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Az átvételt igazoló dokumentum aláírásával ugyanis elismeri, hogy az átvett csomag mind külsőleg, mind pedig tartalmát illetően megfelel a megrendelésben foglaltaknak. (nem hiányos a csomag tartalma, nem sérült a csomagolás vagy a terméK).
Ha az átvétel során sérülést tapasztal a terméken vagy a csomagoláson, a sérülésekről, a futártól kérje jegyzőkönyv felvételét. Amennyiben az átvételkor láthatóan sérült a csomagolás vagy a termék, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, illetve cseréjét díjmentesen biztosítjuk. Az átvételt követően észlelt sérülésért felelősséget nem vállalunk.
Személyes átvétel telephelyünkön ingyenes.
2.8.2. Fizetési mód kiválasztása
Szállítási módtól függően a következő lehetőségek közül választhat:
2.8.3. Utánvét
Megrendelését MPL futárszolgálat szállítja házhoz.
A megrendelés ellenértékét a csomag átvételekor a futárnak kell kifizetnie, ezért ha ezt a fizetési módot választja, ezekre nagyon figyeljen:
- legyen Önnél a megrendelt termék(ek) ellenértéke készpénzben. A futár csak fizetés ellenében tudja átadni a megrendelést.
- legyen valaki a megadott szállítási címen és legyen bekapcsolva a mobiltelefonja, hogy a csomag biztosan célba érjen.
2.8.4 Előre utalás
A rendelés visszaigazolása után e-mailben tájékoztatjuk a vevőt az utaláshoz szükséges adatokról. Az utalás beérkeztét követően történik a rendelések kiszállítása.
2.9. Megrendelés elküldése
Az összegző felületen ellenőrizheti a kiválasztott termékeket, azok darabszámát, a fizetendő végösszeget, valamint a szállítási költséget. A felület alján láthatja a megadott szállítási, számlázási címet és fizetési módot, valamint a megadott elérhetőségét. Az összegző táblázat alatt található „Megjegyzés” rovatba írhat minden olyan információt, ami a szállításnál fontos lehet. Például, ha valaki más veszi át a csomagot, mindenképpen adja meg az illető személy nevét és elérhetőségét, vagy ha a munkahelyre kéri a kiszállítást, kérjük, hogy mindenképp adja meg a Cég nevét is!
A vásárlás leadásához is szükséges, hogy megismeri és elfogadja jelen ÁSZF feltételeit is, melynek elfogadását a rendelés leadásával ismeri el.
Ha mindent rendben talált a megrendeléssel, akkor a „Megrendelés elküldése” ikonra kattintva küldheti el azt számunkra.
A vásárlás befejeztével a rendszer automatikusan küld egy visszaigazoló e-mailt, mely csak a megrendelés leadásának sikerességét igazolja.
2.10. Megrendelés lemondása
Amennyiben egy tételt szeretne lemondani, ezt kérjük ügyfélszolgálatunknak e-mailben (boltfinom@gmail.com) 1 munkanapon belül jelezze, hivatkozásnál mindenképpen adja meg a megrendelés számát és a telefonos elérhetőséget. Ebben az esetben is visszaigazoló e-mailt küldünk.
Amennyiben a fogyasztó a felmondási jogát (szolgáltatásra irányuló szerződés esetén) a teljesítés megkezdését követően gyakorolja, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a vállalkozó észszerű költségeit.
2.11. Adatbeviteli hibák javítása
A megrendelés elküldését megelőzően bármikor változtatni tud a megrendeléseden.
Ha elküldte megrendelést és a visszaigazoló e-mailben hibát (több termék rendelése, hibás szállítási cím, rossz termék megrendelés stb.) vesz észre, kérjük, hogy haladéktalanul vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy a hibát a lehető legrövidebb időn belül orvosolni tudjuk, annak érdekében, hogy ne kerülhessen sor nem kívánt rendelés teljesítésére.
- Elállási jog
Elállási jogot 14 napon belül indoklás nélkül gyakorolhatja.
Elállási szándékát szóban, írásban, postai úton, vagy e-mailben közölheti velünk.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek tekintjük, ha az elállásra irányuló nyilatkozatot 14 napon belül (akár a 14. napon) elküldi nekünk. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail értesítés esetén az e-mail küldésének időpontját vesszük figyelembe a határidő számítás szempontjából.
Elállási/felmondási nyilatkozatminta a 45/2014. Korm. rendelet 2.mellékletében található. Elállási szándékot az említett minta alapján vagy erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatban közölheti velünk.
Elállási szándéka nyilatkozatában a következő adatokat tüntesse fel:
– Címzett:
– Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: *
– Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: *
– A fogyasztó(k) neve:
– A fogyasztó(k) címe:
– A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
– Kelt
Elállási szándékodat a termék(ek) megrendelése után, vagy a termék(ek) kézhezvételétől érvényesítheti és az elállási határidő a termék kézhezvételétől kezdődik.
Ha átvett termékkel kapcsolatban élnél az elállási jogoddal, akkor az elállás közlésétől számított 14 napon belül vissza kell juttatnod a terméket részünkre.
A mennyiben a fogyasztó nem a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választja, elállás esetén az ebből eredő többletköltséget a vállalkozás nem köteles megtéríteni. A fogyasztót ezen felül egyéb költség nem terheli. Elállás esetén a fogyasztót terheli a visszaküldés költsége.
Elérhetőségeink, ahol a vásárlástól való elállási szándékodat bejelentheted:
Címünk: Farkas Ivett 8293 Vigántpetend Ady E utca 7. E-mail: info@kapolcsikum.hu , +3630 956 1993
Kérjük, figyelj arra, hogy a visszaküldött termék lehetőség szerint gyári csomagolásban legyen, hiszen ezt még utána értékesíteni szeretnénk.
A visszaküldött termék árát a szállítási díjjal együtt (ha volt) 14 napon belül visszautaljuk számodra. A visszatérítés vonatkozik a termék, vásárló részére történő kiszállítási költségekre is, kivéve, ha az elállással érintett termékkel együtt más olyan termék is kiszállításra került, amely tekintetében a vásárló nem élt elállási jogával.
Címünk, ahol a csomagokat várjuk: Farkas Ivett 8294 Vigántpetend Ady E utca 7.
Az eladó követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkentés megtérítését.
- Szavatosság, Kellékszavatosság, Jótállás
Az Eladó hibásan teljesít, ha a termék nem felel meg a termékleírásban leírtaknak. Az Eladó a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A Vásárló kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el, mely a kijavítás idejével meghosszabbodik.
Kellékszavatossági igénye alapján a Vásárló választása szerint:
- kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha
- a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy
- az az Eladónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve
- a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét,
- a szerződésszegés súlyát,
- a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet;
- az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől – a jelentéktelen hiba kivételével – elállhat, ha
- az eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,
- a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni,
- a vásárlónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles az eladónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre az Eladó adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
A vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát az Eladóval közölni. Fogyasztó esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a vásárló felelős.
A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az eladót terhelik. Ha azonban a dolog meghibásodásában a vásárlót terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a vásárló köteles viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha az eladó e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
Termékszavatosság
Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek.
Az eladó által a vásárlónak eladott termék hibája esetén a vásárló követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a vásárló érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
A termék akkor hibás, ha:
- nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek,
- vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
- a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
- a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
A vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a vásárló felelős.
Jótállás
A jótállást nyújtó fél (eladó) a hibátlan teljesítésért olyképpen felel, hogy a jótállás időtartama alatt felmerült minőségi kifogás esetén a felelősség alól csakis akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után, jellemzően a termék fogyasztó által történő nem rendeltetésszerű használata vagy kezelése miatt keletkezett. A kötelező jótállási idő 1 év.
Ha a jótállásra kötelezett (a termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél) kötelezettségének a jogosult (fogyasztó) felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A jogosult (fogyasztó) a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek (a termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél) megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett (a termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél) adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
- Panaszügyintézés, ügyfélszolgálat, vitarendezés, békéltetőtestület
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatokkal illetőleg a termékekkel kapcsolatosan felmerülő bármilyen kérdés esetén az alább feltüntetett elérhetőségeken keresztül tud velünk kapcsolatba lépni.
E-mail cím: boltfinom@gmail.com , Tel: +36 20 36 99 723
A vásárlót a 45/2014. (II.26.) kormányrendelet 11 § szerinti panaszkezelési lehetőségek és jogok illetik meg.
A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik.
A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül – az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően – az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
- a fogyasztó neve, lakcíme,
- a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
- a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
- a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
- a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
- a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
- telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Amennyiben az eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
- Fogyasztóvédelem: panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
- Bírósági eljárás: a vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
Továbbiakban az Online vitarendezés | Európai Bizottság (europa.eu) online elektronikus vitarendezési link, melyen a jogvitákat rendezni tudják a felek.
Békéltető testület
Tájékoztatjuk, hogy Ön velünk szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”).
Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a vállalkozások jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.
A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének biztosítását célozza.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.
A kérelemnek tartalmaznia kell:
- a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
- a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
- ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
- a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
- a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
- a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
- a testület döntésére irányuló indítványt,
- a fogyasztó aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.
A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu
A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK TERÜLETI HONLAPJAI (mkik.hu)
A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: https://bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek
A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK TERÜLETI HONLAPJAI (mkik.hu)
Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület (Pest Vármegyei Békéltető Testület) elérhetősége:
1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25. IV/2.
Telefon: +36 1 792 7881
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap: panaszrendezes.hu
6.Egyéb rendelkezések
6.1 A webáruház célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsa a weboldalon regisztrált felhasználók személyes adatainak védelmét a részleteket Adatvédelmi Szabályzatunk tartalmazza
Jogosultak vagyunk, a jelen ÁSZF-et a vásárlóink előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a webáruház első használata alkalmával válnak hatályossá Önnel szemben, a módosítást követő megrendelésekre vonatkozóan.
Jogosultak vagyunk továbbá arra, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtsunk végre a webáruházban vásárlóinak előzetes figyelmeztetése nélkül, továbbá fenntartjuk a jogot, hogy a webáruházat más domainnév alá helyezzük át.
Ha a webáruházban kifogásolható tartalmat észlel, kérjük, hogy azt haladéktalanul jelezze felénk, és ha jóhiszemű eljárásunk során a jelzést megalapozottnak találjuk, az információ haladéktalanul törlésére kerül, vagy azt módosítjuk.
- Tárhely szolgáltató adatai
Név: EVOLUTIONET KFT.
Cím: 7342 Mágocs, Széchenyi utca 75.
E-mail: ugyfelszolgalat@szerverzum.hu
Web: https://www.szerverzum.hu
- Általános szerződési feltételek elfogadása
A webáruház használatával Ön kijelenti, hogy az általános szerződési feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és az oldal használatának feltételeként elfogadja, valamint elfogadja, hogy megrendelése fizetési kötelezettséggel jár.
Jelen ÁSZF hatálybalépésének ideje: 2025. 02. 24.